2018. február 26., hétfő

Ki szerepel a csíkszépvízi örmény templom oltárképén? Szent Vártán vagy Szent Márton?

A csíkszépvízi örmény katolikus templomot a Szentháromság tiszteletére szentelték. Az oltárképen a Szentháromság-ábrázolás alatt egy fehér lovon vágtató harcost látunk, aki egy piros köpenyt szel ketté. Lábánál egy félmeztelen alak ül, aki éppen a köpenyért nyúl. 
Ki lehet ő? Nem lehet kétségünk, a kép készítője Szent Mártont és a koldust akarta  megjeleníteni.
Van olyan vélekedés, hogy a szent mégsem ő, hanem Szent Vártán, az örmények nemzeti szentje.

Vártán kezdetben a zoroasztrizmus híve volt, de keresztény hitre tért. 451-ben az örmény hadak vezetőjeként az Avarayri csatában legyőzte a Perzsa Birodalom csapatait. Neki köszönhető, hogy Örményország keresztény állam maradhatott. Jerevánban lovasszobra áll. Általában csatajelenek szereplőjeként ábrázolják, szinte mindig fehér lovon.

A kép  eredetére vonatkozóan két elképzelés is napvilágot látott. Az egyik szerint Vartan Hunanian lembergi örmény püspök ajándékozta a egyházközségnek, a másik változat szerint Jordán Vártán erzsébetvárosi kereskedő révén került Szépvízre.
A képet Szemenyei Ferenc restaurálta valamikor a XX. század első felében.  A templomot ismertető több leírás az általa végzett munkát "átfestésként" értékeli. Vajon nem arról van szó, hogy Szemenyei nem tudta azonosítani a rossz állapotú kép szereplőit? Szent Vártán alakja a magyar és közép-európai  festészetben ismeretlen. Előfordulhat, hogy arra következtetett, hogy a lovas szent csakis Márton lehet. Vártán a kiegészítés és átfestés során Mártonná változhatott.

Lásd még:
Örmény katolikus templom, Szépvíz (Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtár)


A csíkszépvízi örmény templom oltára




Szent Vártán? Szent Márton?


Szent Vártán szobra Jerevánban (Jervand Kotschar alkotása)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése